“Élménybeszámoló” a Dunakeszi Airshow második napjáról

Június 10-én és 11-én Dunakeszi Airshow néven tartottak repülőnapot Dunakeszin. Az elmúlt néhány évben megszokott Legendák a Levegőben Repülőnapot felváltó rendezvény elnevezéséből az ember eredendően arra következtet, hogy a légi bemutatók lesznek a műsor középpontjában, azonban a gyakorlatban sajnos egyáltalán nem ez történt. Már az előre meghirdetett programból látszott, hogy az átlagosan óránként betervezett egy-egy bemutató nem tekinthető túl soknak, de arra, amivel a második napon élőben találkoztam, egyáltalán nem számítottam, noha megfordultam már az évek során  jó néhány repülőnapon szerte az országban.

““Élménybeszámoló” a Dunakeszi Airshow második napjáról” bővebben

Évzáró kérdések a 2016-os repülőszezon után

Aki ebben az évben figyelemmel kísérte a havi rendszerességgel megjelenő írásaimat, talán emlékszik rá, hogy januárban feltettem néhány kérdést a magyar repülős élet különböző területeivel kapcsolatban, majd, miután egyikre sem kaptam senkitől rendes választ, két hónap elteltével márciusban megismételtem őket. Kérdéseimet az IHO portál is átvette, ennek ellenére nem jutottunk közelebb a válaszok megtalálásához. Most, a 2016-os év végéhez közeledve érdemes visszatekinteni a mögöttünk hagyott szezonra és arra, hogy az év elején felvázolt témakörökben történt-e bármilyen előre, vagy rosszabb esetben hátralépés. “Évzáró kérdések a 2016-os repülőszezon után” bővebben

Idős gépek és fiatal szívek – Ahol még van becsülete és jövője az értékeknek

Többszörös évfordulót ünnepeltek a Börgöndi Repülőnap szereplői és látogatói. Székesfehérvár idén ünnepli repüléstörténetének centenáriumát. Év közben az Albatrosz Repülő Egyesület és a Székesfehérvári Repülésért Alapítvány már több rendezvénnyel emlékezett meg a 100. évfordulóról. A nagyközönség pedig minden bizonnyal a Nemzetközi Légi-parádét várta a legnagyobb érdeklődéssel.

Ugyanakkor meg kell említeni egy másik évfordulót is, ami csendesebb emlékezést váltott ki: 25 éve, 1991. őszén számolták fel (jogutód nélkül) az Asbóth Oszkár Futár Helikopter Ezredet, és ezzel Börgöndön megszűnt a katonai repülés.

Gripen “Idős gépek és fiatal szívek – Ahol még van becsülete és jövője az értékeknek” bővebben