Indul a 2017-es repülőnap-szezon

Kissé megkésve, de május utolsó hétvégéjén végre elindul a 2017-es repülőnap-szezon hazánkban. Békéscsabán másodszor rendezik meg a Kvasz András Repülőnapot, Börgöndön majálisra várja az érdeklődőket az Albatrosz Repülő Egyesület, Hajdúszoboszló pedig első alkalommal ad otthont a Legendák a Levegőben repülőnap-sorozatnak.

Az utóbbi évektől eltérően 2017-ben kicsit nehezen indul el a repülős rendezvények időszaka, mivel ezúttal több, a tavaszi szezonban már hagyományosnak mondható program is kimaradt a naptárból.
Például hiába kerestük benne az április második felében, esetleg május elején esedékes Goldtimer Napot Budaörsön (ha pontosak az információim, a Po-2 elhúzódó felújítása miatt maradt el a program), május 1-én pedig az Andrássy útra átköltöztetett Nagy Futam 2013 óta megszokott légi bemutatóit várta hiába a közönség.

“Indul a 2017-es repülőnap-szezon” bővebben

8 éves a Lesz-e jövőjük? – kiöregedett kedvenc járműveink weboldal

8 évvel ezelőtt, 2009. január 8-án indítottam útnak a Lesz-e jövőjük? – kiöregedett kedvenc járműveink weboldalt. Az volt a célom az induláskor, hogy felhívjam a figyelmet a közelmúltnak azokra a járműtípusaira, amelyek száma sok esetben hosszú évtizedek aktív szolgálata után hirtelen néhány év alatt ijesztően megfogyatkozott úgy, hogy semmit sem lehetett tudni a típus jövőjéről, arról, hogy marad-e belőlük tudatosan megőrzött üzemképes, vagy legalább múzeumi példány az utókor számára.

Gyermekkorom meghatározó járműves élményei elsősorban a kilencvenes évekhez és a kétezres évek első feléhez kötődnek. Szerencsésnek mondhatom magam, mert jelen állás szerint ahhoz az utolsó generációhoz tartozom, aki még láthatta az utolsó napjait annak a kornak, amelyet leginkább az oldalamon szereplő járműtípusok határoztak meg.

“8 éves a Lesz-e jövőjük? – kiöregedett kedvenc járműveink weboldal” bővebben

Legendák a Levegőben Repülőnap – Dunakeszi, 2016. május 21.

Besenyei Péter (Corvus), Hársfalvi Pál (Fox vitorlázó), Imreh Lajos (Mi-2 helikopter), Szakács Gábor (Delfin), Vári Gyula (Jak-52) és a Hajdú Apollo Fox kötelék is bemutatót tartott a hétvégén a dunakeszi Legendák a Levegőben Repülőnapon, ahol természetesen sétarepülésre is lehetőség nyílt An-2, Cessna, Piper, Wilga repülőgépekkel, R-44 helikopterrel, sőt, az extrém helikopterezést is ki lehetett próbálni a Mi-2-es helikopter fedélzetén. Rengetegen megcsodálták a szombat délelőtti áthúzást követően kiállított Gawront is.

Besenyei Péter műrepül

Mi-2 helikopter-bemutató “Legendák a Levegőben Repülőnap – Dunakeszi, 2016. május 21.” bővebben

Szegedi Repülőnapok & Légiparádé

Légtérzár miatt elmaradt a szegedi repülőnap!

A rendezvény pótlására 2016 szeptember 16-17-18-án kerül sor.

Nagyon hosszú idő, sok-sok év telt el azóta, hogy utoljára rendeztek repülőnapot Szegeden. Bár időről időre felmerült az ötlet, hogy ideje lenne ezen változtatni, a különböző kezdeményezések valahogy mindig elhaltak. Sokáig az sem volt biztos, hogy a repülőtér születésének 100 évfordulóját sikerül méltó módon megünnepelni, ahogy erről tavaly ősszel magam is írtam.

Szerencsére az idő múlásával egyre többet lehetett hallani róla, hogy valami készül Szegeden és amikor közzétették a programot, kiderült, hogy az utóbbi évek leggazdagabb kínálatát sikerült a szervezőknek összeállítania. Külön öröm számunkra, hogy kiöregedett kedvenceink is szép számban vesznek részt a műsorban.

HA-BCL “Szegedi Repülőnapok & Légiparádé” bővebben

A szegedi repülőtér Csipkerózsika-álma

2015-ben ünnepli létrehozásának 100. évfordulóját a hosszú évek óta szinte tetszhalott állapotban lévő szegedi repülőtér. Az elmúlt évszázad során a két világháború alatt katonai repülőtérként funkcionált, békeidőben pedig a polgári és a sportrepülés otthona volt. Az 1950-es évektől 1965-ig ide érkeztek a Malév belföldi légi járatait kiszolgáló Li-2-es repülőgépek. A rendszerváltást követően egy bő évtizedig állami tulajdonban maradt a repülőtér, az üzemeltetést pedig a megszűnő MHSZ-től a Szegedi Repülő Egyesület vette át. Ebben az időszakban a jelenleginél lényegesen nagyobb mértékben volt jelen a sportrepülés. A kilencvenes évek második felében például az is előfordult, hogy légi parádét rendeztek a Tisza fölött augusztus 20-án egy An-2 és egy Zlin-142 gép részvételével. 2001-ben az állam átadta a repülőteret a szegedi önkormányzatnak. Az üzemeltetői jog birtoklásáért zajló huzavona az új tulajdonos és a repülőtéren 1930 óta tevékenykedő sportrepülők közt, nem tett jót a helyi repülés világának. A viszályok miatt sokan hátat fordítottak a szegedi repülőtérnek, többek közt ennek is köszönhető a közeli Szatymazon kialakuló sportrepülés, illetve az algyői törekvés egy új repülőtér létesítésére az 1968-ban bezárt régi helyett.

Repülők Szegeden
Csendélet Szegeden sok repülőgéppel

“A szegedi repülőtér Csipkerózsika-álma” bővebben

Éledezik a repülős élet Algyőn

Napjainkban, amikor hosszú évtizedek óta működő repülőtereink egész sorát fenyegeti a megszűnés veszélye, nagy örömmel jelentem, hogy léteznek olyan helyek az országban, ahol az említett irányzattal ellentétben feléledőben van a repülős élet. Algyőn ugyan 1968-ban megszűnt a repülés, de ennek ellenére a mai napig őrzik a repülős hagyományokat és tervezik, hogy néhány éven belül az egykori helyszín közelében újra megnyitják a repülőteret.

PICT5780

“Éledezik a repülős élet Algyőn” bővebben

Elment a Malév-Ancsa

2013. augusztus 1-én az 1G224-13 gyári számú, HA-YHF lajstromjelet viselő AN-2 repülőgép utoljára felemelkedett a levegőbe Dunakeszin, majd orrát a szlovák határ irányába fordította és a kora délutáni órákban végleg elhagyta hazánk légterét. 25 éven át szolgálta a magyar repülést, ebből az utolsó kettőt már a földön töltve. Sokan reméltük, hogy ez a nap soha nem érkezik el, néhányan az utolsó napokban is azon fáradoztunk, hogy valamilyen módon elérjük, hogy köztünk maradhasson. “Elment a Malév-Ancsa” bővebben

Farkashegyi Repülőnap 2009

Blériot

Farkashegyi Repülőtér, 2009. szeptember 26.

Rendezvényünkkel a 100 évvel ezelőtti, 1909. október 17-i rákosmezei légi bemutatóra emlékeztünk, melyet Louis Blériot, a La Manche csatorna első átrepülője tartott a hazai közönségnek. Ez volt az első repülés Magyarországon. Egyben tisztelegtünk a 80 éves farkashegyi vitorlázórepülés előtt is. “Farkashegyi Repülőnap 2009” bővebben