Maradnak-e vízibuszok a Balatonon?

A 301-es sorozatú vízibuszcsalád tagjai a váci hajógyárban készültek alumíniumból 1956-tól 1960-ig. A gyártásuk óta eltelt hatvan év alatt összesen kilenc hajó teljesített szolgálatot a típusból a Balatonon és okozott több egymás után felnövő generáció számára felejthetetlen nyári hajós élményeket. Az idő múlásával számuk egyre inkább megfogyatkozott, napjainkra mindössze két példány maradt a Balatonon. Felmerül a kérdés, hogy vajon megmarad-e közülük valamelyik hajó a flottában nosztalgia célra, vagy hat évtized után hírmondó nélkül tűnik el a néhai magyar hajógyártásnak ez a legendás típusa a tóról, amelynek képét olyan hosszú időn keresztül meghatározta.

Az egyik utolsó 301-es vízibusz, az Almádi érkezik Badacsonyba

A kilenc 301-es balatoni vízibusz közül ma az 1960-tól 1991-ig Horány, 1991-től 2016-ig Ederics, jelenleg Akali névre hallgató vízibusz, illetve az 1959-től a mai napig változatlan név alatt szolgáló Almádi tagja a balatoni flottának. Az Akali 1991-ben, az Almádi pedig 1994-ben bővült hátsó, utasszállításra alkalmas tetőterasszal.

A ma Akali néven ismert hajó itt még Edericsként érkezik Balatonföldvárra

Ami a másik hét hajót illeti: a típus első példánya Tihany néven 1956-tól a Balatonon szolgált, később a Tiszán és a Körösökön is dolgozott. 1991-től Hegyalja név alatt a Tiszán, 2001-től pedig Vár-kert néven a Dunán szolgál sétahajóként Budapesten. Ugyancsak 1956-tól szolgált a tavon a típus második tagja, a Lelle nevű hajó, amely 1966-ban hagyta el a Balatont. Hortobágy, majd Sárrét név alatt a Dunán és a Tiszán is többször megfordult. Jelenleg Csege néven közlekedik sétahajóként Tiszacsegén. Mindkét hajót átépítették az idők folyamán, ma már nem nagyon hasonlítanak az eredeti állapotukra.

A többi öt hajó közül hármat szétbontottak: a Szemes  és a Csopak 1956-tól 2003-ig változatlan néven végig a Balatonon szolgált. Az 1958-as gyártású Nagymaros 1960-tól Dunakeszi, 1991-től Dörgicse név alatt üzemelt a Balatonon 2002-ig. A Szemes 2003-ban, a Csopak és a Dörgicse pedig 2004-ben került szétbontásra.

Az 1959-es évjáratú Leányfalu 1964-től dolgozott a Balatonon, 1991-től 2008-as eladásáig már Földvár név alatt. A Csehországba távozó hajót a vranovi víztározón állították szolgálatba sétahajóként Dyje néven 2011-ben, ahol egy évvel később egy bűncselekmény áldozata lett, felrobbantották, kiégett és szét kellett bontani. A Földvár volt az egyetlen végig eredeti állapotban megmaradt vízibusz a sorozatból, amely nem kapta meg a hátsó tetőteraszt.

Az ugyancsak 1959-ben gyártott, 1962-től a Balatonon szolgáló Megyer, majd 1991-től 2016-os eladásáig Akali nevet viselő hajó ma a Dráván szolgál sétahajóként Barcson, mint Jégmadár.

Badacsonyban pihen az egyik utolsó nyarán a régi Akali vízibusz

A kérdés tehát az, hogy az Akali, vagy az Almádi megkapja-e a lehetőséget arra, hogy a flottamodernizációs program befejezését követően a nosztalgiaflotta tagjaként tovább szolgáljon a Balatonon, vagy távozniuk kell a tóról és velük együtt nyomtalanul eltűnik egy hat évtizedes korszak is a Balaton múltjából.

Az eddig elmondottak azonban nem csak a 301-es típusra érvényesek, hanem annak későbbi változatára, az 1960 és 1970 között gyártott 3011-es sorozatra is. Közülük öt hajó szolgált a Balatonon, melyek közül az 1963-ban gyártott Györök 2012-ig üzemelt a tavon, majd 2013-ban eladták és azóta Sóskúton, szárazon várja sorsa jobbra fordulását. Az 1964-es évjáratú Szabadi egy évtizeddel korábban, 2002-ben hagyta el a tavat, majd többszöri tulajdonosváltást követően ma Visegrádon szolgál a Dunán sétahajóként. 

Három további vízibuszt is érdemes itt megemlíteni, amelyek közül egy még ma is a Balatonon van. A 3012-es (trópusi) altípusba tartozó Szárszó hajót is, amely 1962-től 2006-ig szolgált a Balatonon, ahonnan 2007 tavaszán távozott, majd néhány év budapesti pihenő után 2012-ben Csehországban váltotta a robbanásban megsemmisült egykori Földvár hajót a vranovi víztározón Vranov néven. A 3012-es trópusi altípusból egyébként összesen három példány készült, a másik két hajó külföldre került a gyártás után, későbbi sorsuk nem ismert. A 3015-ös és a 3017-es altípusból mindössze egy-egy példányt gyártottak. Az 1968-tól a Belügyminisztérium kormányzati protokollhajójaként Balatonaligán szolgáló Szabadság 1979-ben Zánkára az Úttörőtáborhoz került, ahol 1980-ban vette föl a Zánka nevet. A rendszerváltás után is a Gyermektáborrá átnevezett létesítménynél maradt szolgálatban, így még mindig a Balatonon üzemel. Az 1971-től 2005-ig Balatonkenesén állomásozó, a Magyar Honvédség Üdülőjéhez tartozó Kenese ma már a Dunán üzemel a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat tulajdonában Veránka III. néven.

Balatonboglár kikötőjéből fut ki a Györök nem sokkal az eladása előtt

Napjainkban két hajó van még a tavon a 3011-es sorozatból, de az eladásra már meghirdetett 1963-as évjáratú Révfülöp távozása után egyedül a vele egyidős Arács marad a flottában, így adottá válik, hogy ebből a típusból melyik hajót kellene megőrizni a nosztalgiaállomány számára.

Siófokon pihen az eladásra szánt Révfülöp

A Balatoni Hajózási Zrt.-hez intézett kérdésemre, hogy megőrzik-e az Akali és az Almádi egyikét, illetve az Arácsot nosztalgiacélra, azt a választ kaptam, hogy nem tervezik a nosztalgia flotta bővítését a két említett hajótípussal, mert a flotta  jelentős költségekkel járó megújítása során a tradíciók maximális tiszteletben tartása mellett a gazdaságossági szempontokat is maximálisan szem előtt kell tartaniuk.

Forrás: Hajóregiszter, fotók: Sármási Zoltán

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.