Csillag a ködben

Hat éve álmodik szebb napokról az újpesti öböl mélyén egy kis hajó, a jelek szerint egyelőre hiába. Már amennyiben vannak jelek, mert inkább nincsenek. Pontosabban nem lehet róla tudni semmit.

 Ez a kis hajó 1911-ben, 105 évvel ezelőtt született Újpesten, valahol arrafelé, ahol most elfeledve állomásozik. Mohácson kezdte meg a szolgálatot átkelési csavargőzösként II. Lajos néven és ott dolgozott Mohács nagyközség tulajdonában egészen a II. világháború utánig, 1946-ig. Ekkor gazdát cserélt és Siófokra került, ahol gőzösből átépítették kormányzati motoroshajóvá. Új nevet is kapott, a kor politikai irányultságának megfelelően Vörös Csillagként folytatta pályafutását egy röpke pillanat erejéig a Minisztertanács, majd a Balatoni Hajózási Vállalat flottájában.

Tíz évet töltött a Balatonon 1956-ig, amikor megint gazdát cserélt, áthozták a Dunára és a Mahart flottájában folytatta a szolgálatot Budapesten. Ott érte a rendszerváltás. 1994-ben nevéből a Vöröst kivették, maradt egyszerűen Csillag. A Mahart felbomlása után értelemszerűen a személyszállítással foglalkozó üzletág, a Mahart Passnave Kft. örökölte meg. A kis hajó rendületlenül dolgozott tovább, lassan közeledve a százéves születésnapjához, mígnem a kétezres évek végén el nem kezdett körülötte fogyni a levegő.

 A Csillag 2010 februárjában a pesti Belváros rakpartja melletti kikötőhelyén süllyedni kezdett. A kis hajót a Clark Ádám úszódaru segítségével kiemelték a Duna vizéből, majd az újpesti öböl mélyére vontatták. Esedékessé vált tehát egy komolyabb felújítás, amely be is volt tervezve a tulajdonosnál: akkoriban még lehetett olvasni a Mahart Passnave Kft. honlapján, hogy szeretnék, ha a Csillag a századik születésnapját a régi fényében ünnepelhetné.

Sajnos erre azonban nem került sor. Eljött a nevezetes évforduló, majd el is múlt, de a Csillag körül mintha megállt volna az idő. A tulajdonos honlapját időközben átalakították: eltűntek róla a felújítási tervek, sőt, maga a hajó is eltűnt a flottából, már meg sincs említve. A kis hajó köré mintha valami sűrű köd ereszkedett volna, amelyből szinte ki sem látszik, pedig elvileg még most is ott van Újpesten az öböl mélyén és 105 évesen is várja, hogy újra szelhesse a hullámokat a Dunán.

Jó lenne, ha a sorsa nem az elmúlás, az enyészet, vagy a bontó lenne. Hogy a tulajdonos mit akar kezdeni vele, azt egyelőre nem sikerült kiderítenem, mert a Mahart Passnave Kft. nem reagált egyetlen levelemre sem, amelyeket különböző fórumokon keresztül hozzájuk intéztem a hajó sorsával kapcsolatban. Aki tud valamit a Csillagról, kérem, ossza meg velünk hozzászólás formájában! Ne engedjük, hogy ez a kis hajó eltűnjön a feledés homályában!

Forrás és fotók: www.hajoregiszter.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.